---English below---

Iszonyúan lassan haladtam ezzel az egyébként nem túl hosszú kötettel, és minden egyes alkalommal küzdöttem magammal, hogy 1) leüljek olvasni, 2) ne hagyjam félbe. Én bárkinek elhiszem, hogy objektíven ez egy csodás kötet. De számomra leginkább szenvedés volt. Valahogy így képzelek egy fogalmam sincs milyen drogtól való tripet, csak ez még ahhoz is túl sokáig tartott.

Miután befejeztem, az első dolgom volt valamiféle kritikákat/ajánlókat olvasni róla, hogy némi értelmet tudjak adni ennek a számomra szinte teljesen értelmezhetetlen valaminek. Eleve nem vagyok jóban a misztikummal, itt viszont minden azzal van átitatva. Volt egy kis Isteni színjáték beütése is a föld alatt haladó Alette-nek, csak itt nem volt állandó kísérő. De a lényeg hasonló volt: megnéztük a csatornákat, amik mint utólag megtudtam, a New York-i hajléktalanokat hivatottak bemutatni a maguk módján. A cím maga, mint szintén utólagosan olvastam, egy sumér alkotás előtt tisztelgés, amelynek címe The Descent of Inanna, amelyben szintén egy női protagonista történetét követjük, akinek a neve csak a végén derül ki. Ami átjött az oldalakról, az nagyon sok sötétség (szó szerint, nem átvitten értelmi szintre hivatkozva) és sok düh/harag. Mindez elég furcsa képekben (misztikum, ugye.) És ahhoz sem tudtam hozzászokni, hogy ritmikai egységek voltak idézőjelek közé szorítva, képtelen voltam így olvasni és érteni is.

Kis túlzással az egyetlen örömöm, hogy a végére értem.

--- ---

This book was not for me. I hate mysticism and darkness. I couldn’t do anything with the format as well. Those " " marks just killed the whole reading experience for me (the little that could have remained). It took me ages to read this 160 pages and every time I struggled to sit down and not to DNF. Objectively I see it is powerful, thought-provoking etc. But is made me too uncomfortable.

Unlike anything I've ever read. I'd play this if it were an rpg tbh.

Absolutely one of my favorite volumes of poetry. Powerful, mythic, writhing imagery in a dreamlike hellscape that every girl ever should sink her teeth into. Read this when you're sick and lonely and dangerous, read this when you're too comfortable and want to grow horns again.

Let me know when you wanna borrow it.

(And the punctuation isn't so bad at all, once you adapt to her rhythm.)

I’ve tried and failed to get into two other Alice Notley books but was handed this one and told to “ignore the quotes”… on my second try I was able to focus and follow Alette into the depths of decaying subway stations on a mission to destroy the tyrant, a representation of masculine supremacy. Read more on the booklog

Wow.

though i read this a few years back, it has stuck with me ever since then. notley's work just shook me to the bone, exploring whole sides of my psyche i didn't even know i had. not only is this a type of writing that absolutely should be brought back into existence (there aren't enough epic poems being written anymore), but the feminist stand point is just perfect for this work. i'm obsessed. been meaning to read it again ever since.